Képgalériám

   Több, mint 2500 fotóval.

    riczugabi.fotoalbum.hu

      Legfrissebb galéria:         

          Budapest 2014

Facebook

Kövesd a blogom Facebook oldalát! Itt leghamarabb értesülhetsz a friss posztokról és olvashatod az általam fontosnak vélt híreket a közlekedés világából.

Címkék

2013.06.17. 10:53 riczugabi

Nyári szünet, nyári menetrend.

Miskolcon, az iskolaszüneti utazási igényekhez, szokásokhoz igazodva, június 17-től idén is bevezeti az MVK ZRt. a nyári menetrendet. Megszokottakhoz hasonlóan számos járaton nőtt a csúcsidei követés. Ezzel egyetemben más változtatások is történtek. A legutóbbi rombolás óta halványan látszódik a szemléletváltás a cégen belül. Nem csak a számok, az utasok is számításba esnek és nem az ő pénztárcájukban keresik a megoldást. Állítólag a cég munkatársai is a saját cégük szolgáltatását igénybe véve jutnak el munkahelyükre és onnan haza. Spórolnak a rezsimeneteken is, úgy hogy a buszokat a központi telephelytől távol eső végállomásokon éjszakáztatják Nincs könnyű helyzetben a miskolci tömegközlekedés (sem), ahogy eddig sem volt, így az állami támogatás megszűnése óriási csapás a cégnek. A ritkításon felüli változások, úgy gondolom mind hasznosak és kényelmesebbé teszik a helyváltoztatást. Sajnos ma itthon ennyire futja, tehát így ítélkezzünk. 

(Jó idő, jó közlekedés)

Az iskolai szünet miatt a következő járatokon csökkennek a napi fordulók számai hétköznap: 1A, 3, 3A, 4, 6, 7, 16, 19, 29, 32, 35, 67. Ennyi, úgymond negatívum van a menetrendben, ami a nem vakációzókat érint leginkább. Legfontosabb változásként kiemelném a 69-es új közlekedési rendjét. A Felső-Majláth villamos végállomás átadásakor Diósgyőr központjából ide kerültek át az addig ott végállomásozó járatok. Az 5-15 páros esetén ezzel nem is volt gond. Nem úgy a 69-essel. Berekaljáról kiérve a végállomás a belvároshoz képest pontosan az ellenkező irányban volt, így a busz a városból kifele vitte az embereket az átszálláshoz, nem mellesleg az egyébként közel levő városközpont csak átszállással vált elérhetővé. Ennek az állapotnak vetett véget a most bevezetésre kerülő rendszer. Minden második 69-es ismét eléri a városközpontot Felső-Majláth érintése nélkül. A cég közleménye szerint sűrűbben közlekedik a villamos szombaton és esténként is. Ez így is van, azonban hétköznapokra nézve nem feltétlenül. Vannak ugyan időszakok amikor sűrűbb, de vannak ritkábbak is. A Tisza pályaudvarról 22 órakor eggyel több járat indul, Felső Majláthról viszont az eddigi 10 perces követés helyett 20 órakor 12 perces 21 órakor pedig 15 perces követés lép életbe. Később 22 és 23 órakor viszont egy-egy többlet járat indul. Tehát hétköznap inkább a teljesítmény kiegyenlítéséről beszélhetünk. Hétvége nagy részén a korábbitól sűrűbben közlekedik viszont a 35-ös járat. A Tiszai Pályaudvarról az órák 40. percében induló, az érkező Intercity járatokhoz igazított 21-es és 31-es buszok, a MÁV-val való diszpécseri együttműködés nyomán, késések esetén 2-3 perccel később indulnak. Ez még nagyon hasznos lehet, figyelembe véve az egyáltalán nem szokatlan késéseket a 80-as, Budapest-Keleti- Hatvan- Miskolc-Tiszai vonalon. Megvalósult az, amit én egy fórumon évekkel ezelőtt már javasoltam (egyébként több másik kisebb módosítani valóval együtt). A Búza Térről induló és oda érkező járatok (2,3,3A,4,7) megállnak a téren található, de a Zsolcai kapuban lévő 1 és 1A jelzésű buszok megállójában, a könnyebb átszállás miatt. Hasonlóan mint, a 80/80A trolik a Keleti Pályaudvarnál, vagy a 103-as a Népligetnél. Személyes tapasztalat, hogy a megállóhelyi menetrendek igényesek és egységesek lettek.

Szólni kell még az ATTAC nevű projektről is, amely tesztidőszakaszának első része lezárult. Korábban írtam a projektről, ami akkor nagy felháborodást váltott ki szinte mindenkiben Miskolcon. Ezután változtattak rajta, hogy a többi, projektben részt vevő városokkal megegyezően többletet nyújtson. Ezt úgy oldották meg, hogy a 3A, 21, 24, 31 viszonylatokon éjszaka és hajnalban igény esetén plusz két-két járat közlekedett. Az MVK szerint a 3A-s volt a legsikeresebb, még a 24-es és 31-es járatok esetében nem igazán vállt be a dolog. Ezért a menetrenddel egy időben itt is módosításokat eszközölnek. A 24-es helyett 20-ason tesztelnek tovább, így a Repülőtér- Belváros kapcsolat megmarad, de igény szerint akár Tapolcáig is utazhatunk. A 31-es kikerült a projektből, helyette a város másik végén egy új járat indul igény szerint, ZOO jelzéssel. Nem nehéz a viszonylatjelzésből kitalálni, hogy ez bizony a Vadasparkba való eljutást könnyíti meg a Felső-Majláthi végállomásról. Mondhatni ez a járat a valaha közlekedett 55-ös járat reinkarnációja. 

(Az igény szerint közeledő járatok - Kép az MVK ZRt. honlapjáról )

Negatívumként mondanám, hogy sajnos a mostani kánikulában sem működik a levegő hűtése, az utastéri légkondicionáló berendezéssel ellátott járművek nagy részén. Több busz szerepel a forgalomban igénytelenül leváló és leszakadt reklámokkal hetek óta, ami esztétikai szempontból rendkívül előnytelen. Én bizakodó vagyok, remélem helyére kerülnek Miskolcon a dolgok és ismét egy mindenki által kényelmesen használható tömegközlekedési hálózata lesz a városnak. És ne feledjük el, hamarosan megérkezik az első Skoda villamos Csehországból!

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés máv busz vonat miskolc skoda villamos mvk neoplan


A bejegyzés trackback címe:

https://riczugabi.blog.hu/api/trackback/id/tr245363795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása