Képgalériám

   Több, mint 2500 fotóval.

    riczugabi.fotoalbum.hu

      Legfrissebb galéria:         

          Budapest 2014

Facebook

Kövesd a blogom Facebook oldalát! Itt leghamarabb értesülhetsz a friss posztokról és olvashatod az általam fontosnak vélt híreket a közlekedés világából.

Címkék

2012.06.11. 21:39 riczugabi

Mindennapok a miskolci tömegközlekedésben 5. rész

12,22 : A 12-es az É-D-i tengely egyik alapjárata volt (a 14-es mellett). A Repülőteret a belvároson keresztül az Egyetemvárossal kötötte össze. Betétjárata a 22-es volt, amely csak hétköznap és csak a belváros és az Egyetem között közlekedett. A 12-es önálló szakaszán reggel 4-6 perces követést biztosított, még a közös szakaszukon 2-4 percenként követték egymást a járművek. A változás mindkét járatot érintette. A 12-est egész egyszerűen kettévágták. Ezután már nem közlekedett az Egyetemvárosig, helyette a belvárosban, egy a 22-esével ellentétes hurokban fordult vissza a Repülőtér irányába. Így naponta több mint kétszáz kört tettek meg közösen a belváros körül. A kettévágás után tulajdonképpen egy szerepcsere is történt. Még a 12-es mondhatni a 14-es betétjáratává vállt, addig a 22-es alapjárattá fejlődött. Üzemideje megnőtt és hétvégén is utazhattunk rajta ezután. Én személy szerint rosszabbul nem jártam, de világos volt számomra is és tudtam, hogy ez egy értelmetlen változtatás volt, ami sok embert kényszerített átszállásra,de ez később - napjainkban- be is bizonyosodott.

 1222

( A 12-es és 22-es által bejárt belvárosi hurkok. Pirossal a 12-est jelöltem, sárgával a 22-est)

14,24 : Közvetlen kapcsolatban egymással a két járat 2007 előtt nem nagyon volt, mindössze annyi közös volt bennük, hogy a Repülőtérről indulva a belvároson keresztül Hejőcsaba egy-egy részét kötötték össze, azonban szinte teljesen eltérő útvonalon. A 14-es végállomása a Farkas A. utca, a 24-esé a közelben, egy megállónyira lévő Hejő-Park volt. Később az események alakulása kapcsán mégis csak megengedhető, hogy egy kalap alá vegyük őket. A 24-est, a 12-eshez hasonlóan visszavágták és ő is csak a Repülőtér és a belváros között járt, de eltérő útvonalon. Végállomása a Búza Tér lett, annak is egy elég előnytelen pontja. Így elvesztette a villamosra való átszállási lehetőségét és Hejőcsabát. Ennek a hiánynak a pótlására indult egy új járat 14H jelzéssel. Útvonala szinte 100%-ban megegyezett az érintetlenül maradt 14-esével, csak az utolsó megálló, a végállomás különbözött: a 14H-s az ellátatlanul maradt Hejő Parkig járt. A 14-14H páros szerepe megerősödött, miután a többi átmérős járatot rendre kettévagdosták. Az igényeket ennek ellenére is sikerült alábecsülni, ami hamar maga után vonzotta a változtatást is.

24es

(24-es tart a régi végállomása felé)

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés busz miskolc mvk


A bejegyzés trackback címe:

https://riczugabi.blog.hu/api/trackback/id/tr424581539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása